Chapter 1.

Igen, valljuk be eléggé meglepődtem hogy egy helyes, kb.22 körüli srác randira hív, de azért annyira nem hogy nemet mondjak.
Biztos nem tudott a pletykákról.Jövendőbeli esküvönkre, leírom hogy történt pontosan, hogy majd felhasználjam a fogadalmamban.

Szóval éppen egy rákos szendvicset készítettem, tekintettel arra hogy utálom a rák legtöbb formáját, kissé zöld arcal, mikor beállt a sorba egy iszonyú helyes srác.
Fekete haja a gyönyörű jégkék szemébe hullott, amikkel rám bámult.Bőr dzsekit, laza inget, fekete farmert és tornacipőt viselt.
Igyekeztem kontrollálni magam, hogy ne csöppenjen bele a nyálam a rákos szendvicsbe, mert valljuk be az elég undorító lenne.
Éppen Mr.Rák szendvics számláját csináltam, miközben szomorúan vettem tudomásul, hogy a legjobb barátnőm, Lily szolgálja  ki a Mr.helyes palit.
Mr.Rák szendvics távozott, Lily szólt oda hozzám.
-Izz!Megtudnád csinálni a számlát?
Elöttem pedig nem más állt, mint Mr.Jóképű, csábosan mosolyogva.
-Szóval Izabell?-kérdezte
-Elizabeth.-mutattam mosolyogva a pólómon lévő táblácskára.
Mr.Jóképű elég emghökkentnek játszott, de még ezis jól állt neki, a francba is.
-A barátnőm kisorában azt hitte a Lizzie az igazi nevem, és kell nekem egy becenév, azóta szinte mindenki Izzienek hív.-válaszoltam kicsit sem röhögva miközben a számláját írtam be a gépbe.
-Akkor hogyan hívjalak?-kérdezte szintén mosolyoga és a pultra támaszkodott.
-Ahogy tetszik-vigyorogtam rá.
-Hello Ahogy Tetszik, Christopher vagyok.-nyújtottafelém a kezétmire csak egy kissé röhögtem fel
-Izzie-vigyorogtam még mindig-És én hogyan hívjalak?-kérdeztem miközben megfogtam a kezét
-Ahogy tetszik.
-Úristen ugyanaz a nevünk-vigyorogtam továbbra is a kézfogásközben, ő pedig nagyon aranyosan felnevetett.
-Hívj csak Chrisnek, figyelj eljönnél velem ma este mondjuk moziba?-nyúlt bele a pénztárcájába
-ö..persze-vigyorogtam még szélesebben
-Oké, hétre érted megyek.-mondta és indult volna kifelé
-De hova jössz értem?-nevettem fel-fogalmad sincs hol lakom!
-Akkor...Itt találkozunk.-mosolygott rám miközben tényleg elindult kifelé
-Chris! a szendvicsed!-kiabáltam utána már nagyomn röhögve, mire kissé vörösfejjel viszajött, kivette a kezemből a szenvicset, nyomott egy puszit az ardcomra, majd kiviharzott a boltból, én pedig a nevetéstől könnyes szemmel ráztam a fejem.
Igen, pontosan olyan szerencsétlen mint én.
Fogalmam sem volt mekkorát tévedtem abban a pillanatban, ha előre láttam volna az eseményeket.
De nem láttam.
És ez lett a vesztem.